Alžbeta Hrušovská

Alžbeta Hrušovská

Frivaldszky Edit

Frivaldszky Edit

igazgató

Emberi Méltóság Központ

Angol bölcsész és közgazdász diplomái megszerzését követően tanárként dolgozott. Jelenleg az Emberi Méltóság Központ igazgatójaként tevékenykedik, amely célul tűzte ki a család és az élet védelmét hazai és nemzetközi szinten. A házasság és család védelmét zászlajára tűző AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés polgári bizottságának elnöke, ezt megelőzően az embrionális életek védelmét célzó Egy közülünk európai kezdeményezés magyar szervezője volt. A CitizenGO magyar ágának elindítója. Kismamákat és családokat segítő tevékenységeiért 2013-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. Házas, három gyermek édesanyja.

Jaime Mayor Oreja

Jaime Mayor Oreja

San Sebastianban született 1951-ben. 1980-ban az UCD képviselője és elnöke lett, 1989-ben pedig megválasztották a Néppárt képviselőjének. 1996-ban Belügyminiszterré nevezték ki. Volt kongresszusi képviselő, belügyminiszter, lehendakari jelöltje és a Néppárt parlamenti képviselője 2004 és 2014 között. Politikai karrierje során az Európai Parlamentben az Európai Néppárt alelnöki tisztségét töltötte be. Jelenleg az Értékek és Társadalom Alapítvány és az „Egy Közülünk” Európai Szövetség az élet és az emberi méltóság védelmében elnöke.
José Luis Pérez Gómez

José Luis Pérez Gómez

Lourdes Méndez Monasterio

Lourdes Méndez Monasterio

Marguerite A. Peeters

Marguerite A. Peeters

María San Gil Noain

María San Gil Noain

Miroslav Mikolášik

Miroslav Mikolášik

Novák Katalin

Novák Katalin

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, nemzetközi ügyekért felelős államtitkár
Férjezett, 3 gyermek édesanyja
  • 2012-2014 Miniszteri kabinetfőnök, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • 2013-2014 Frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos, Külügyminisztérium
  • 2010-2012 miniszteri tanácsadó, Külügyminisztérium, Miniszteri Kabinet

Tanulmányok:

  • 1999 – 2004 Szegedi Tudományegyetem – ÁJK, Université Paris X, Nanterre (Közösségi és Francia Jogi Képzés)
  • 1996 – 2001 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (okleveles közgazdász diploma) Nemzetközi Kapcsolatok/Európa Tanulmányok – főszakirány Környezeti Menedzsment – mellékszakirány
  • 1992 – 1996 Ságvári Gimnázium, Szeged

Külföldi tanulmányok:

  • 2002 – 2003 Európai uniós képzés a francia Államigazgatási Egyetem (ENA) és a Külügyminisztérium szervezésében, Párizs-Budapest
  • 2000 – 2001 Ösztöndíj az Institut d’Etudes Politiques de Paris (Sciences-Po) Nemzetközi Kapcsolatok szakán, Párizs
  • 1999 – 2000 Francia-magyar európai uniós képzés az IEP, Paris szervezésében, Párizs
  • 1995 A Pont Neuf Alapítvány ösztöndíja, Párizs
  • 1992 Arcadia Junior High School, Los Angeles
Rétvári Bence

Rétvári Bence

2003-ban szerezte jogász diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi- és Államtudományi Karán. 2008-ban jogi szakvizsgát tett. Kezdetben ügyvédjelölt, majd a Károli Gáspár Református Egyetem főtitkára. 2002-től 2011-ig az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. 2006 és 2010 között fővárosi képviselő, 2008-tól országgyűlési képviselő. 2010-től 2014-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára.